szlavicsekjudit

(...)

A telefoncsengés lassú, türelmes szúként kúszott egyre beljebb, míg végül elért addig a kapcsolóig, amivel fel tudta kattintani Júlia tudatát odabenn.

Kardos százados ruhástól feküdt az ágyán, a puha palackzöld ágytakarót magára húzva, az éjjeli szekrényen álló olcsó műanyag Ikeás olvasólámpa jócskán túlmelegedve rajzolt tenyérnyi sárga kört a párnán szanaszét heverő aktákra.

Kitapogatta az ágyon mellette heverő telefont és anélkül nyomott rá a hívás fogadásra, hogy félig nyílt szemhéjai alól megállapíthatta volna ki is a hívó fél.  

- Hogy értette azt, hogy becsavarodott?

- Hmmm...várjon egy kicsit...hogy mondta? Kivel beszélek?

- Délelőtt, mikor nálam járt, azt mondta, hogy az a férfi becsavarodott. Ezt hogy értette?

- Á, maga az, Gyarmati úr! Örülök, hogy mégis felhívott - ült fel a százados hirtelen az ágyban és szabad kezével alaposan megdörzsölte a szemeit - bár mondjuk nem bántam volna, ha munkaidőben teszi. Nézze, ezt így nem tudom magának telefonon elmagyarázni. Tudunk holnap valahol találkozni?

- Attól tartok, nem lehet. Holnap délelőtt megyünk fel Pestre. Este tízkor indul a gépünk Srí Lankára.

Júlia feltápászkodott az ágyról és elindult a fürdőszoba felé, hogy kiöblítse a száját, mert annak a következménye, hogy fogmosás nélkül aludt el, émelyítő hullámokban zúdult rá, ahányszor csak megszólalt.

- Az ő ötlete volt, hogy utazzanak el? - kérdezte, majd nagy adag alkoholmentes szájöblítőt öntött a kupakba, a szájába vette, alaposan gargalizált és a mosdóba köpte.

- Öööö...., hát, ha akarja tudni, igazából...azt hiszem igen.

- Mit mondott egész pontosan?

- Tegnap délután, mikor hazajött, felvetette, hogy leléphetnénk egy időre valami meleg helyre. Tudja, ő már csak ilyen. Szereti a spontán dolgokat. Igazából azonnal el is rendezett mindent. Van egy cimborám, akinek utazási irodája van Egerszegen, őt hívta fel. Pikk-pakk megvolt minden.

Júlia a szeme körül épp az imént széjjelkent fekete szemfestéket próbálta ledörgölni egy, a mosdó szélén talált előző napi használt sminkvattával, miközben a nehezen ébredező agya a hallottak hatására gőzerővel kapcsolt a legmagasabb fokozatba.  

- Nézze, hadd találkozzunk. Akár most is, ha holnap már nem fér bele. Muszáj beszélnünk. Hol van most? Nem otthonról beszél, ugye?

- Nem. Az egyik éttermemben vagyok Györökön. A Kilátó csárdában. Ismeri? Ilyenkor télen amúgy zárva vagyunk, de én bejöttem, mert van itt is egy dolgozószobám. Mielőtt elmegyünk, el akartam még néhány üzleti dolgot intézni. Nézze. Fogalmam sincs, mire célozgatott, de most már tisztán akarok látni. Biztos, hogy az egész egy baromság, de tudni akarom, mielőtt elutaznánk.

- Maradjon ott, ahol van. Odamegyek. Kábé negyed óra és ott leszek. A felesége tudja, hogy ott van?

- Annyit mondtam neki, hogy még el kell intéznem egyet s mást. Mikor otthon hagytam megszállottan csomagolt.

- Rendben, nemsokára találkozunk.

Válaszolta a százados, majd egyenesen a szekrényhez ment, hogy előkotorja a létező legmelegebb ruhadarabjait.

6

A Kilátó csárda lehajtója előtt néhány méterrel állt meg az út mellé lehúzódva, mert az utolsó kanyarból kihajtva észrevette, hogy az étterem  kihalt parkolójában két autó áll.

Kiszállt a kocsiból és a sötétségbe burkolózó tekintélyes méretű épületet figyelte, melynek hátterében kifürkészhetetlenül uralta a teret a Balaton bazaltfekete tömege. A Tesla mellett, aminek kormánya mögött Gyarmati Ferencet, a sokéttermes vállalkozót tudta elképzelni, ott parkolt a fehér Cayenne is.

Lenémította a telefonját és óvatosan megindult az étterem felé a deresre fagyott murvával felszórt nyílt terepen. Hirtelen nagyon védtelennek érezte magát, és gondolatban elátkozta, azt, aki egy néhány évvel ezelőtti családi tragédia miatt úgy módosította a fegyvertartási szabályzatukat, hogy szolgálaton kívül nem tarthatták maguknál a fegyverüket.

Ahogy egyre közelebb ért, a védtelenségéből fakadó harag szinte átmenet nélkül mosódott át csendes elszántságba. Meg kellett bizonyosodnia. Ki kellett javítania a hibát.

A kilencvenes évek divatos Makovecz stílusában épült, az akkori tömeges turizmus emberáradatára méretezett földszintes épület fala ontotta magából a fagyot, ahogy Júlia a hátát nekivetette, hogy felmérje a terepet. A sokosztatú faablakok vak szemekként meredtek a semmibe, de ahogy lassan végigaraszolt a keleti oldalon és ráfordult az épület tóra néző homlokzatára, az egyik középső ablakból melegsárga fénycsík vetült a járdára.

Leguggolt, lassan elhaladt az ablak alatt és elaraszolt a kétszárnyú masszív tölgy bejárati ajtóhoz. A kilincs megkönnyebbülésére hangtalanul engedelmeskedett. Bent meglapult a bejárattól jobbra álló ódivatú tölgy tálalószekrény mellett és fülelt. A helyiségből, aminek az ablakából a fény szűrődött ki furcsa zajok hallatszottak.

Valaki alig hallhatóan felnyögött. Férfihang. Aztán szünet. Idegőrlően hosszúnak tűnő ideig teljes csend.

Aztán mélyből feltörő hörgés, rögtön utána pedig újra valami ritmikusan ismétlődő zaj.

(...)

Fotó: unsplash